Bertuo

Ez a story Bertuorol és az ő kalandos életéről szól. Bertuo lány, bár neve alapján fiúnak is elmenne. A lány 15 éves, most kezdte a gimnáziumot. Élete pont olyan unalmas, és érdektelen volt, mint társainak, de ez egy napon megváltozott.

Mikor az iskolából hazafelé sétált, már délután volt. Énekelt, és közben a térdét veregette. Azon tűnődött, hogy mért lóg ki a sorból. Mivel ő így érezte. Persze ez nem így volt, aznap délután 5 óráig. Csütörtök volt, hűvös is, hiszen 11. hó volt. Ahogy hazafele ment a félhomályban, az utca végén fényt látott. Oda ment, hogy jobban szemügyre vehesse, és ekkor felkiáltott. – Úr isten!

Hiába kezdett futni, a fény egyhamar el is nyelte. Napokkal később ébredt fel, egy szörnyű szagra. Rögtön ki is jött belőle az a kevés étel is… Bertuo nagyon le volt gyengülve. Az életéért küzdve lépkedett egyre messzebb, és messzebb a furcsa fénytől. Testén véres sebek voltak, melyet a bozót tüskéi ejtettek rajta. Két napja alvás nélkül ment, és már legalább egy hete nem is evett. Nem bírta, térdre rogyott, és segítségért kiáltott. A nagy kiáltozásban óriási ütést érzett a fején, majd elájult. Nem sokkal később, egy meleg, ágyban tért magához. Jobbra nézett, és ételt látott, balra akkor meg italt. Rögtön enni kezdett. Volt is öröm, halkan azt suttogta, hogy ez csak egy rémálom volt, és, és hogy biztos csak kimerült. Ekkor egy anyóka lépett be. Ő sem akár milyen volt. Nem emberi füle volt, hanem macska, és még nagy bozontos farka is volt. Bertuo se köpni, se nyelni, nem mert. Az anyó megszólalt. – Látom, felébredtél aranyom. Ne haragudj az én meggondolatlan unokámra Fumorira. Nem akart bántani. Meg vagy lepve? Nem láttál még beszélő macskát igaz-e. az első ember is megvolt illetődve.

-         Az első ember? Ki volt az első ember itt? – Eredt meg a lány nyelve.

-         Róla mi itt nem beszélhetünk. Te viszont most egyél. Nagyon rég nem ehettél már.

Bertuo folytatta, már kicsit megnyugodva. Mikor jól lakott, a telefonját próbálta használni, sikertelenül. Zajt hallott az ajtó mögül. Közelebb lépett, ekkor látta meg Fumorit. Csak egy nadrág volt rajta, a felsőteste pedig az izomtól duzzadt. Épp arról az emberről beszéltek, aki először járt ezen a helyen. Próbált hallgatózni, hátha ki tudja deríteni ki is volt ő, és hol van, egyáltalán él-e még. Mikor fülét odanyomta, hírtelen kinyílt az ajtó. Fumori állt ott. Bertuo elpirult, és kezdett magyarázkodni. Fumori szigorúan nézett a lányra. Erős hangon mondta.

-         Erről mi nem beszélünk idegeneknek, akik csak úgy beállítanak otthonainkba.

Erre Bertuo szeme megtelt könnyel. Viharosan elsuhant Fumori mellett, és kirohant a házból. Szomorúan odakuporodott egy vastag fa tövébe. Gondolataiból sem bírta kiverni Fumori szavait. Szégyellte magát, bár azt nem is tudta miért. A nap már lemenőben volt, és egyre hűlt a levegő. Fázott ugyan, de a házba nem akart bemenni. Összekuporodott, és aludni kezdett. A nagyanyó addig nyaggatta Fumorit, míg ő kiment és megnézte rendben van-e Bertuo. Látta, hogy fázik, így a saját kabátjával jól betakarta. Leült mellé és odasúgta. – Sajnálom.

Erre Bertuo kinyitotta szemeit, de Fumori már nem volt ott. Egy sóhajjal visszacsukta a szemeit. Mikor felébredt egy cetlit látott, hogy ha egyedül lenne az ösvény végén, megtalálja őket. Erre jobbkedve lett, fogott egy szelet kenyeret, és futni kezdett. Az ösvény után még több macskaembert látott, de az örömtől meglepődni is elfelejtett. Végigsétált az ültetvények között, nézte, hátha meglátja Fumorit, de csak az anyókát látta. Odament hozzá, hátha megtudja, merre lehet a fiú. – Jó reggelt néni. Fumorit keresem. Nem tudja, merre van?

- Fumori épp vadászni ment, hogy legyen valami meleg vacsora. Az erdő közelében megtalálod. – Bertuo megköszönte, és az erdő fele kezdett futni. Mikor beért, már nem volt ilyen bátor. Olyan állatok hangját hallotta, melyekét ezelőtt még soha. A fák törzsébe kapaszkodva lépkedett, óvatosan, nehogy valami gödörbe zuhanjon. Ahogy így ment, egy szőrös erszényesféle ugrott elé. Sikított, és rohanni kezdett. Menekült, segítségért kiáltozott, de egy öreg fa gyökerében megbotlott, és a földre esett. A szőrös állat, már épp fel akarta falni, mikor egy vörös ívet hagyó nyíl, szíven szúrta. A nyíl érkezésének irányába nézett, és meglátta Fumorit. Felpattant, a nyakába ugrott, és ezerszer is bocsánatot kért a hallgatózása miatt. A srác pedig már rég el is felejtette a dolgot. Visszafele, már ketten sétáltak. Arról beszélgettek, hogy mi ez az állat, ami megtámadta. Fumori elmesélte, hogy ezeket szent ételnek tartják, mivel az ősi Lazar isten leszármazottjai. A lány lesütötte szemeit, és halkan megkérdezte. – Mért nem mondhatod el az első ember történetét?

- Mert ő tette ilyen veszélyessé világunkat. Régen itt gyönyörű növények és állatok éltek. Mikor ő megérkezett, az átjárón keresztül hatalmas fegyverrel, egy robbanást idézett. Ennek következtében a vizeink színe sárga, levegőnk szennyezett, és állataink ősi gonosz istenek leszármazottjaivá váltak. Ezért a varázslót hegyek börtönébe zártuk, hogy ott leljen nyugalomra. Ha kiszabadulna, az végzetes lenne. Újabb átjárók a földre, sőt talán ez a tér is elpusztulna végleg.

- Van rá mód, hogy visszaváltozzon ez a hely?

- Az ősi könyveink szerint, ha e varázsló vérével átitatjuk a földet, és varázserejét megtörjük, földjeink újra egészséges termést fognak adni nekünk.

- Akkor menjünk, és öljük meg…

- Ez nem ilyen egyszerű. Csak úgy tudták régen bezárni az őseink, hogy egy varázsigével szörnyeket állíttatott a saját védelmére, hogyha netán meg akarná ölni valaki, meneküljön meg. A városhatáron kívül, még ezeknél a szörnyeknél is nagyobb, erősebb, és rondábbakat találnánk.

- De ha… - Itt szakította félbe Fumori a lányt.

- A központban van egy fegyverraktár. Ott találnánk valami erőset. Talán az segítene. Ha akarod én segítek neked. – Bertuo nem gondolta volna, hogy Fumori magától ajánlja fel segítségét, de örült, hiszen így nem kellett győzködni. A beszélgetéssel gyorsan telt az idő, így hamar visszaértek az erdőből. Letették a vacsorára valót, és összepakoltak. Nem vittek sok felesleget. A ház után, a fegyverraktárhoz vették az irányt. Mindent felpakoltak, amiről úgy vélték, hogy szükségük lehet rá. A raktártól kezdve már futottak egészen a városhatárig, nehogy valaki nyakon csípje őket. A határnál, Fumori beszélt a lánnyal, hogy még visszafordulhatnak nem késő. De Bertuo hajthatatlanul haza akart jutni, így vakmerően vágott bele. Nehéz szívvel ugyan, de a fiú is a lány után eredt. Átvágták a mezőt, végigmentek az erdőn, küzdöttek a vadállatokkal, és átúszták a hosszú folyót. Mikor a tópartra értek, a nap lemenőben volt, így kerestek egy védett helyet estére. Egy fát találtak, melynek ágai vastagok, és erősek voltak. Rajtuk kellett aludniuk, hiszen a földön felfalnák őket a szörnyek. Éjjel össze kellett bújniuk, mert a hideg ősz, jeges széllel jött. A csomagok a magasabb ágakon voltak, nehogy valami élőlény elérje. Mikor feljött a nap, azonnal indulniuk kellett. A reggeli már útközben fogyasztották. Csak halkan tudtak beszélgetni, mert ha észrevenné őket egy szörny, akár végzetes is lehetne. Mindketten fura érzést éreztek, már egészen a határ óta, de ezt nem említették egymásnak. Bertuo kezei nagyon sajogtak, így fogni se bírt rendesen. Fumorinak a szeme fájt, és ezért elég homályosan látott. Nem törődtek az érzéssel, gondolták majd, elmúlik. Ez persze nem így lett. Ahogy egyre közelebb értek a hegyhez, egyre, egyre jobban és erősebben érezték az érzést. A hegylábánál, a bokorból banditák támadtak rájuk. Úgymond nagykutyák. Időt se kaptak, hogy elővegyék fegyvereiket. Hárman voltak, így nehezebb volt a harc. Az egyik banditát Fumori könnyen lefegyverezte egy erős jobb egyenessel, viszont a másik fegyvert rántott, és vállon lőtte. Csak egy esély maradt. Ha Bertuo lenyilazza a banditákat. Fogta a fiú nyilát és rálőtt a fegyveresre. Ő azonnal meghalt. Odaszaladt a fiúhoz, de ekkor valaki egy csövet tartott a fejéhez, és megkötözte. Fumori megijedt, hogy a bandita megöli a barátját, így hiába a fájdalom, a halott harcos fegyverével fejbe lőtte. Kiszabadította Bertuot, majd ő bekötözte a sebet. Nagyon elszállt a nap, már nem lett volna érdemes nekivágni a helynek. A völgyben, lévő barlangban tüzet gyújtottak, és ott sütötték meg azt az ennivalót, amit otthonról hoztak. Itt már nem volt olyan hideg, mint odakint, mégis összebújtak. Persze ezt az időjárásra fogták. Evés közben a lány gyanúsan szótlan volt. Fumori megkérdezte mi baj.

- Semmi különös, csak már haza szeretnék menni.

- nem jó itt velünk? – kérdezte a srác.

- Ne. Ne érts félre, csak már hiányoznak a barátaim. – ekkor szeme megtelt könnyel. Fumori ránézett, letörölte Bertuo szemeit, és adott az arcára agy csókot. Ekkor a lány arca vörös lett, teste felmelegedett, és mosolygott. Fumori meg kérdezte, min mosolyog, de ő leintette, és visszacsókolt. Átölelték egymást, és összebújva, csókolózva merültek álomba. Mikor reggel Bertuo kinyitotta szemeit, Fumori még aludt, így adott neki egy puszit, és halkan a patakhoz osont. Ott ledobta koszos ruháit, és a vízbe ugrott. Amint fürdött, olyan érzése lett, mintha valaki figyelné. Azt gondolta képzelődik. Ezúttal tévedett. Hírtelen egy szőrös lány ugrott elő a bokorból, és elszaladt Bertuo ruháival. Erre a lány akkorát sikított, hogy az egész hely felébredt. Fumori kirohant, hogy megnézze mi baj, és látta a lányt, ahogy a ruhákkal szalad. Utána futott, és kicsit messzebb utol is érte. Visszacipelte a szőrös macskát a patakoz, a ruhákkal együtt. Mikor Bertuo felöltözött, beszélgetni kezdtek.

- Ki vagy te?- kérdezte Fumori.

- Én Robina vagyok. Itt élek az erdőben. Nem akartalak bántani, csak a ruháidat szerettem volna. – Bertuo elmosolyodott. És odanyújtotta kabátját. Megkérdezte nincs-e kedve velük menni a hegyre. Robina szívesen csatlakozott hozzájuk. Hamar el is indultak. A lányok élvezték. Robinának rögtön feltűnt, hogy Fumorinak tetszik Bertuo. De azt is látta, hogy ez Bertuora is igaz.  Azonnal meg is kérdezte új barátnőjét. Persze ő le is tagadta. Sőt! Kifejezetten dühös lett. Robinának elég is volt ennyi. Kezdett az út nehezebbé válni. Egyre feljebb értek a hegyen, és egyre többet kellett mászni. Bertuo keze kezdett zsibbadni, pláne, hogy már napok óta fájlalja. Egy kisebb kapaszkodásnál, lecsúszott, és zuhanni kezdett. Fumori, mint akit puskából lőttek ki, sietve vissza mászott, és elkapta szerelmét. Bertuo lassan kinyitotta szemeit, és szorította a fiút. Jobb kezével, átnyúlt a mellette lévő sziklácskára, ás lemászott Fumi kezeiből. Mikor kifújták magukat, mind a hárman nevetni kezdtek, erre a nagy ijedtségre. Robina elkomolyodott, és közbevágott, hogy tovább kell menniük, különben a jövendő vihar, lesodorja őket a szikláról. Fáradtan ugyan, de tovább másztak. Minden egyes mozdulat után úgy érezték, izmaik tízes hangerősséggel ordítanak, de ennek ellenére, végig, csinálták. Mikor a hegytetőre értek, egy csapat Prokumikkal találkoztak. A Prokumik olyan lény, megy természeténél fogva, a legerőszakosabb a köztes létben. A szemébe szigorúan tilos belenézni, mert ettől még jobban megvadul. A Prokumik hírtelen rárontott Bertuora. Erre ő felemelte kezeit, hogy védekezzen, mikor óriási sugárral tűzet lövellt ki. Erre mindhárman nagyon meglepődtek, de elég hasznosnak találták. Fumorinak is volt egy meglepetése. Mikor már nagyon nem bírta, és szemeit összehúzta, lézert lövellt ki.  Hiába volt ez a nagy erő, nem bírtak a Prokumikkal. Bertuo szerette a tudományt, és eszébe jutott, hogyha a szemüvegét odaadja Fumorinak, az megnöveli a lézer erejét, így nagyobb lesz a terület, ahova elér. A táskájához futott, és benyúlt a szemüvegért. Kiemelte, és egy határozott mozdulattal átdobta szerelmének. Mintha mindig is szemüveges lett volna, profin felvette. Minden úgy történt ahogy Bertuo elképzelte. A szemüveg és a lány kezéből jövő tűz, megfékezte a Prokumikat.  Ennek mindannyian hihetetlenül örültek, de a harc miatt, megint rájuk esteledett. A barlang szájánál vertek sátrat. Estére felváltva őrködniük kellett. Először Robinán volt a sor. Örült, hisz az este nyugodt volt,  így nem volt rajta akkora felelősség. Nemsokára kezdett fáradni, de már úgyis jött a váltás idő. Bertuon volt a sor.  Kicsit már fázott, így tüzet rakott. A tűz mellett ücsörögve, Fumorin járt az esze. Azon tűnődött, hogy miért nincs már honvágya. Már fél éve itt él a köztes létben, mégis fél, hogyha megölik a varázslót, ő is haza jut. Ránézett Fumorira, és halkan sírni kezdett. Reménytelennek érezte az egész életét. Odamászott Fumori mellé, és a kezére tette a kezét.

A fiú, résnyire nyitotta szemét, és látta, hogy Bertuo térdre ereszkedve zokog. Lesütötte szemeit, és mellé ült. Átkarolta, és szorosan magához ölelte. Halkan beszélgetni kezdtek. Fumori kérdezte Bertuot mi nyomja szívét.

- Hazakell majd mennem igaz? – erre mindketten el hallgattak. Később a srác nyugtatni kezdte szerelmét, hogy biztos meglehet majd oldani valahogy. Bertuo olyan arcot vágott, mint aki nem igazán hiszi el amit mondanak neki. Erre Fumori ránézett, elvörösödött, és a lány megcsókolta. Felálltak, hogy ne zavarják Robinát az alvásban, és elmentek sétálni. Séta közben becsúszott egy-egy csók is, néhány ölelés, majd egyszer csak beborultak a  bokorba. Az egész estét ott töltötték, meglehetősen kellemesen. Reggel hajnalhasadtával indultak. A barlangban sötét volt, így égő faágakkal világítottak.  Rengeteg kanyar volt, és temérdek pókháló. Ahogy egyre beljebb értek, a hőmérséklet melegedett. Érezték hogy közel van már a varázsló, és próbáltak nyugodt vérrel cselekedni. Féltek ugyan, de nem fordultak vissza. Minden lépéssel közelebb jutottak a megoldáshoz. A földön csontvázak hevertek szerte szét. Robina az egyikben a megboldogult nagyapját ismerte fel. A kezében egy levél és egy kard volt.

„ Drága Robina. Mikor ezt a levelet olvasod, nagy kaland elé néztél. A barlang, szörnyű titkokat rejt. Mikor megszülettél, a pap megjósolta életed ezen szakaszát. A kard, amely a másik kezemben van, a harcos isten vérével lett átitatva. Pengéje vas, és csont. Annak a szörnynek a csontja, melyet nagy harccal terítettem le.

Vére átitatta a csontot, és így különlegesen erős. A jövőtökről többet nem írhatok, de sok szerencsét kívánok.           

                               Bafuko Rob ’’

Robina kiemelte a kardot a nagyapja csontjai közül, és szorosan tartotta. A kard súlya meglehetősen nagy volt, de Robina a nagyapja iránti szeretetével ellensúlyozta.

Robina eltette nagyapja egyik kisebb csontját, és tovább indultak. Egy nagyobb kanyar után, megtalálták a varázsló kamráját. Mikor beléptek, a föld megmozdult, és halottak másztak ki belőle. Fumori már készítette szemeit, de ekkor Bertuo, eléállt, és azt mondta, hogy Robina egyedül is eltudj intézni őket. Ekkor felemelte kardját, és egy határozott mozdulattal, suhintott vele. A csontvázak csontjai mindenfele repültek, de hiába, mert mikor Robina leeresztette kardját, összeálltak újra. Fumori a barlangfalához mutatott, ugyanis volt ott egy csontváz jel. Azt mondta ha ezt összetörik, akkor a csontvázaknak végük lesz. Robina a jelhez irányította kardját, és leverte. A jel összetört, és a csontvázak elporhadtak. Ám mindez bajba is sodorta őket, hiszen erre felébredt a varázsló. A barlang remegni kezdett, a kijárat bezárult, és óriási tűz keletkezett. A varázsló gonosz mély hangon nevetni kezdett, és valami ősi varázsigét mondogatott. Bertuo valamiért úgy érezte, hogy egyedül is megtudja fékezni, és elkezdett a varázsló felé futni. Ekkor a varázsló abbahagyta a mormolást, és egy nagy csápot emelt Bertuo mögé. A barátai hiába ordítottak neki, meg sem hallotta. A csáp átdöfte Bertuo mellkasát. Ekkor ő a földre zuhant, és lassan becsukta szemeit. Erre a varázsló még gonoszabban és hangosabban kezdett nevetni. Fumori nem bírta. Felvette szemüvegét, és lőni kezdett. A szörnyeteg, egy tükörfalon keresztül mormolt tovább, így a sugár vissza csapódott Fumorira. Súlyosan megégett teste, ráadásul Robina kardját is tönkretette.

Bertuo nehezen kinyitotta szemeit, látta, hogy barátai veszélyben vannak, erre minden erejével felemelte karját, és ösztönből ismételgetni kezdett egy szavat. Ennek hatására a kezéből jövő tűz az ezerszeresére nőtt, és elpusztította a varázslót. A barlang és a hegy egyszeribe eltűnt a földszínéről. A köztes lét visszaváltozott régi formájára, a levegő megtisztult, a folyók újra folyni kezdtek. Bertuonak nem kellett visszamennie a földre, és mikor betöltötte a tizennyolcat, Fumorival összeházasodtak. A későbbiekben még született öt gyerekük, akiket sikeresen felneveltek. Az évek során sikerült az átjárókat a föld, és a köztes lét között is megszüntetni.

A világegyetemben újra béke uralkodott.

Nem vmi jó, de ez az első XD